Antal Tímea élő zenei kísérettel
Sokszor hallhattuk már azt, hogy ez a versenyző nagyon szereti a néptáncot, és szereti a zenét is. Antal Tímea negatív kritikát is kapott, de nem az első produkciójára, hiszen azzal elégedett volt a zsűri. Azonban a másik produkciója nem volt teljes mértékben megfelelő, és annak is csak az első fele nem. Természetesen minden versenyző pályafutásában eljön az az idő, amikor nem tud tökéletes produkciót nyújtani. Antal Tímea természetesen jól énekelt, de a második produkciójának az első fele nem sikerült olyan jól, ahogyan azt a lánytól megszokhattuk. …