RSS
 

Nyomda, egy kicsit másképp

16 ápr
Nyomda, amelyik védi a környezetet

Nyomda, amelyik védi a környezetet

Szinte minden területen kedveljük a hasznos újításokat. Miért ne lenne ez így a nyomdaipar területén is? A legtöbbünknek talán már volt dolga valamilyen ügyben betérni egy nyomda helyiségbe és valószínűleg vannak is emlékeink róla. Kedvesek voltak az eladók, vagy tömény festékszag hatotta át a helyiséget, az emlék lehet pozitív, de negatív is. Az a budapesti vállalat, amelyik a környezetbarát nyomda címet viseli, biztosan pozitív benyomást kelt majd mindenkiben, aki betér erre a helyre. Már csak azért is, mert eleve ez az első olyan nyomda az országunkban, amelyik teljes mértékben a környezetvédelem jegyében végzi tevékenységét.

 

A nyomdai munka három nagy területén, a papírfelhasználásban, a festékhasználatban, illetve az áramfelhasználásban is képes volt találni olyan megoldásokat, amelyek valamilyen szinten környezetkímélőbbek a hagyományos társaiknál. Ez a nyomda például a papíranyag több mint felét újrahasznosítottan szerzi be, ugyanakkor a festéket is a növényi alapúakból választja. Már ezzel is nagyban hozzájárul az élhetőbb környezet kialakításához.

 
Nyomda, egy kicsit másképp bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Posted in Szolgáltatás

 

Tags:

 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás