Siófok, az örök nyár

 

Siófok étterem, balatonparti ételekkel

Ha csak arra gondolok, milyenek is voltak a több évtizeddel ezelőtti Siófok nyaralások, akkor még ma is könnybe lábad a szemem. A feledhetetlen város, a feledhetetlen Balaton, ami minden évben visszavonzza az embereket, ami minden évben tökéletesen pihentet, és tökéletesen relaxál.

Siófok kellemes hőmérséklete, a Balaton vize, mind-mind azt adja, amire mindig is a legjobban vágytunk, egy igazi nyaralást, a „ha végre itt a nyár” érzését, amikor semmi mást nem szeretnénk csak kirepülni a szabadba. Ezt adja nekünk Siófok.

Ma már jó néhány évvel a gyerekkori nyaralási élmények után, az emlékek ugyanúgy élnek bennem, mint akkor, frissen. Az emlékek nem fakulnak meg, Siófok, és a siófoki nyaralások gyerekkori emlékei építő jelleggel hatnak rám azóta is. Vallom, hogy jellemrajzomon is egy vonást ejtettek ezek a régi Siófok nyaralások.

Nemrég tértem vissza arra a helyre, ami végig kísért, és óvott, ami kellemes, és üdítő élményekkel gazdagított: Siófokra. Örömmel konstatáltam, hogy a város a 21. század követelményeinek megfelelően fejlődött. Számtalan wellness szálloda kínálja kiemelkedő szolgáltatásait, és Siófok étteremben is bővelkedik. Külön örömmel szálltam meg a Müller’s hotelben, mert az étterem Siófok híres éttermeihez tartozik, olyan különleges ételcsodákkal tarkított menüt lehet rendelni, ami igazán szem-szájnak ingere, és gyönyörűsége egyaránt.

A Müller’s Siófok étterem úgy látszik, tudja mi az, amivel egy messziről jött vendéget, és egy messziről hazaérkezett hazánkfiát várni lehet, nem utolsó sorban újra visszacsalogatni Siófokra. Azt hiszem az eltelt harminc év ellenére sem változott a Siófokhoz fűzött reményem és elképzelésem, ugyanúgy sikerült ellazulnom, mint gyerekként, fiatalon, és felnőttként. Erre úgy gondolom nem minden idegenforgalmi központ képes, de Siófok igen!

Mindenkinek csak ajánlani tudom, de, aki egyszer már járt itt, annak nem kell ajánló, mert tudja, mi várja Siófokon.

További cikkek :

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás