Biztonságos kellék a füstgyertya
A feltalálásukat követően a megannyi típusú tűzijátékok hihetetlenül elterjedtek, és a közkedveltség miatt rengeteg ünnep során alkalmazzák ezeket. Talán emiatt is mondható el, hogy ezek manapság temérdek változatban kaphatóak, így gondmentesen beszerezhető a füstgyertya is, ami nem feltétlenül nevezhető tűzijátéknak, de egy biztos, hasonló elven működik, mint a megszokott római gyertya.
Ez is egy cső alakú eszköz, aminek az alsó végén lévő kis kanócot meggyújtva garantált a színkavalkád. Itt elérhetőek a kék, zöld, piros, sárga és lila színek is. Természetesen, csak a vásárlón múlik, hogy melyik mellett dönt, hiszen értelemszerűen mindenki azt veszi meg, amelyikre épp szüksége van.
A füstgyertya egyik fő adottsága, hogy mindenképp biztonságosan alkalmazható, ezért gyermekzsúrok, szülinapok és egyéb mulatságok alatt is nyugodtan lehet ezen kelléket választani, hiszen semmi baj nem lesz majd belőle, még akkor sem, ha közvetlenül a gyerkőcök mellett van. A füstgyertya bizonyos helyeken roppant olcsón vásárolható meg.