Az alapítvány támogatása adó 1%-al, hogy gyermekek százai esélyt kapjanak a túléléshez
Szerencsés módon kijelenthetjük, hogy vannak ma még olyan egyesületek, amelyek a közjavat igyekeznek szolgálni, és a rászorulókon szeretnének segíteni, azok életvitelén javítani. A Gyermekek Varázshegye Alapítvány is nagyon sok beteg gyereknek nyújt segítséget, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy életminőségük jelentősen javulhasson, és akár egy teljes életet élhessenek még betegen is. Az alapítvány küzd a cisztás fibrózisban szenvedő gyerekek életéért. Tudni kell, hogy ez a betegség veleszületett, és nem lehet gyógyítani, az alapítvány viszont mégis küzd ez ellen, nem hagyja magára a betegségben szenvedő gyermekeket. Ezért nekünk nincs más tennivalónk, mint az alapítvány támogatása adó 1%-al, hiszen sok család nagyon hálás lesz érte, nekünk meg amúgy is fel kell ezt az összeget ajánlanunk valamelyik intézménynek. Adjuk hát olyan intézménynek, ahol nagy szükség van rá, ahol minden kicsi számít. Gondoljunk arra, hogy ezzel a kis összeggel, ami nekünk nem is jelent sokat, egy gyermeki életet menthetünk meg.