Hogyan lehet egy magyar diák a Harvard egyetem hallgatója?

A Harvard kapuja

A Harvard kapuja

A Harvard University tulajdonképpen egy magánegyetem Cambridge városában. A felépítése: 2100 oktató, tízszer ennyi hallgató, aminek a negyede külföldi. Az amerikai felsőoktatásban kevés magyar diák tanul, évente ötvenen, és ebből csak néhány jut el a Cambridge-ig. Egy frissen végzett tanulónak a Harvard-ra járni igazi kihívás és megtiszteltetés. A Harvard egyetem által kibocsájtott diploma egy olyan lehetőséget ad a fiatalok számára, amivel érdemes élni. Igaz, hogy nem olcsó mulatság a Harvard egyetem hallgatója lenni, de mindenképpen úgy kell tekinteni, mint egy komoly befektetést. Egy évi tandíj eléri a 33 ezer dollárt, míg kollégiumi szobával, ellátással együtt ez az összeg eléri az évi 48 ezer dollárt is. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hiszen számtalan olyan ösztöndíj és pályázati lehetőség van, amivel a költségek 75 százaléka nyugodtan lefaragható. A Harvard egyetem arra törekszik, hogy megtanítsa a hallgatói számára, hogy használják ki a tudás megszerzésének a jogát, tartsák tiszteletben egymás ötleteit, mindig szabadon ki tudják nyilvánítani a véleményüket, valamint élvezni tudják a felfedezés és a kritikai gondozás gyümölcseit. A Harvard egyetem legnépszerűbb szakja a Tudományos és Művészeti doktori iskola. Emellett nagyon népszerű a gazdasági, politikai, jogi és globális egészség ismeretek oktatása. Az egyetemen megszerzett diploma a világ bármely pontján magas elismerésnek örvend, így érdemes megfontolni, ha biztos jövőt szeretnénk magunknak.

További cikkek :

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás