A Buddhista Főiskoláról Magyarországon

A Tan Kapuja Buddhista Egyház

A Tan Kapuja Buddhista Egyház

A buddhizmus egyre csak terjed szerte a világban, s ez nem is csoda, ugyanis ez a vallás meglehetősen közel áll minden emberhez, s úgy általában az emberiséghez. Természetesen hazánkban is vannak követői a buddhizmusnak, akik egyre nagyobb nyilvánosságokhoz juttatják el a vallást. Éppen erre a célra jött létre a Buddhista Főiskola is Magyarországon, amely 1991-ben alakult A Tan Kapuja Buddhista Egyház néven jött létre az intézmény, amely az évek folyamán egyre csak fejlődött. A Buddhista Főiskola nem csak a már gyakorló buddhistákat várja, hanem azokat a fiatalokat is, akik közelebb szeretnének kerülni saját magukhoz, meg szeretnék ismerni a valós énjüket, s kezükben kívánják tartani az életüket. A Buddhista Főiskola hallgatói számtalan ismeretet eltulajdoníthatnak az évek során, s ezek az ismeretek az élet számos területén nagy hasznukra válhatnak. Lelkiismeretes, integrált személyiségű, szellemileg és lelkileg érett hallgatók kerülnek ki innen, akik nagyobb megerőltetés nélkül is képesek felvenni a harcot az esetleges problémákkal! A tanulók itt megismerhetik a különböző buddhista irányzatokat és tanokat, történelmi és filozófiai szempontokból is. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a gyakorlatiasabb diákok akár keleti harcművészeteket is elsajátíthatnak, ami szintén nagyban hozzájárulhat a megfelelő testi és lelki egyensúly megteremtéséhez.

További cikkek :

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás