27 könyvesbolt részvételével Kis Könyves Éj

Kis könyves éj

Kis könyves éj

2013. április 19-én délután 16 órától éjfélig a Kis Könyves Éj keretében 27 független könyvesbolt és több kulturális intézet részvételével izgalmas programokkal várják a könyvek szerelmeseit. Könyvbemutatók, kiállítások, koncertek nem csak Budapesten, hanem az ország több városában is. A rendezvény célja felhívni az olvasók figyelmét a kis könyvesboltok barátságos hangulatára, sokszínűségére. A tavalyi évben indult a kezdeményezés és került megvalósításra a Kis Könyves Éj, akkor még csak három független könyvesbolttal, mára ez a szám 27-re nőtt és öt kulturális intézet is csatlakozott. A Cédrus Könyvkereskedés 14 órakor Kőkoptatók címmel városi túrát szervez, ahol a résztvevők könyvutalványt kapnak. Több rendezvény közül is választhatnak az érdeklődők, a Két Egér könyvesboltban 15:30-tól könyvszobrászatot tanulhatnak a gyerekek és felnőttek egyaránt. A Kis Könyves Éj célja az olvasóközönséggel való ünnepi találkozás lehetőségének megteremtésén túl a könyvesboltok együttműködési hagyományainak felelevenítése. Ezen a különleges éjszakán a könyvesboltok pecsétgyűjtő akcióval kedveskednek a látogatóknak, melynek köszönhetően akár 30%-os kedvezménnyel tud vásárolni a vendég.

További cikkek :

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás